Sok szeretettel köszöntjük megújult honlapunkon! Az előforduló hibákat folyamatosan javítjuk. Mindenkinek tartalmas, kellemes böngészést kívánunk!

„Vörösmartys Szakmai Délutánok”

No Rating

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában a faipari szakma utánpótlása érdekében rendezzük meg a „Vörösmartys Szakmai Délutánok” előadássorozat keretében „A jövő szakemberei – szakmai technológiai újdonságok” című programunkat mind a pályaválasztás előtt álló tanulók részére, mind szakemberek, vállalatok, vállalkozások számára.

Rendezvényünk célja, hogy megmutassuk a faipar sokszínűségét, felkeltsük a fiatalok érdeklődését a faiparban rejlő lehetőségekre, bemutassuk a továbbtanulási lehetőségeket, valamint technikai újdonságokat, melyek ismerete elengedhetetlen napjaink modern szakképzésében.

 

A rendezvény után lehetőséget biztosítunk az intézményünk bemutatására, a tanműhelyek megtekintésére, valamint továbbtanulással kapcsolatos információk átadására.

 

A programra érkezők rövid totót tölthetnek ki. A hibátlan totót kitöltők között ajándékokat sorsolunk ki.

Meghívó letöltése ITT!

ESEMÉNYNAPTÁR

augusztus 2020
hkscpsv
      1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31       
« Júl   Sze »

Fontos információk

E-Kréta belépés

Hasznos információk

Kapcsolat

8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.
Tel/fax: 06-22-314 278
Email: titkarsag@vorosmarty.hu

Archívum