Sok szeretettel köszöntjük megújult honlapunkon! Az előforduló hibákat folyamatosan javítjuk. Mindenkinek tartalmas, kellemes böngészést kívánunk!

Nagy Dániel az SZKTV-n

No Rating

A 2017-18-as tanévben végzős asztalos tanulók közül többen is jelentkeztek a Szakma Kiváló Tanulója versenyre. Az elődöntőn szépen szerepelt 3 tanulónk is — Szalai Balázs, Kiss Patrik és Nagy Dániel — , akik mind nagyon szép teljesítményt nyújtottak az írásbeli feladatsor kitöltése során, így mentesültek a szakmunkásvizsga írásbeli feladata alól.

Közülük Nagy Dániel, 74%-os írásbeli feladatmegoldással, azonban lehetőséget kapott arra is, hogy a válogatón a gyakorlati és szóbeli-elméleti tudásáról is számot adhasson.

A verseny második fordulójának megrendezésére a budapesti Kaesz Gyula Szakközépiskolában került sor.

A tájékoztatók elhangzását követően, a tanulók megtudták, hogy egy hagyományos fa fiókot kell elkészíteniük, a rendelkezésre álló, sajnos kissé hiányos műszaki dokumentáció alapján.

Dani ezt a feladatrészt nagyon szép kivitellel és határidőn belül oldotta meg. A szóbeli részben az asztalok gyártástechnológiáját kellet kifejtenie, ahol elmondása alapján minden részletre kiterjedően beszámolt a műveletekről, az alkalmazott anyagokról és gépek üzemeltetéséről.

Az összesítésben az induló 15 versenyzőből a 7. helyet szerezte meg.

A Szakmunkásvizsgán neki már könnyű dolga lesz, hiszen az elért eredményekkel teljesítette mind a három (írásbeli, gyakorlati és szóbeli) kötelezettségét.

Gratulálunk Dani és további sikereket kívánunk!

ESEMÉNYNAPTÁR

augusztus 2018
hkscpsv
   1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31   
« Júl   Sze »

Fontos információk

E-Kréta belépés

Hasznos információk

Pályázatok

Kapcsolat

8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.
Tel/fax: 06-22-314 278
Email: titkarsag@vorosmarty.hu

Archívum