Sok szeretettel köszöntjük megújult honlapunkon! Az előforduló hibákat folyamatosan javítjuk. Mindenkinek tartalmas, kellemes böngészést kívánunk!

DÖK kirándulás

No Rating

Iskolánk, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, a 2018/2019-es tanévben 16 osztállyal indult, ebből 6 osztály új.
A Diákönkormányzatban több változás is történt: a tisztújítás során új elnököt és helyettest köszönthettünk, valamint változott a diákmunkát segítő pedagógus személye is. A csapatépítő program alkalmat nyújtott egymás megismeréséhez, a közös tervezésre, kötetlen beszélgetésekre és természetesen a jó hangulatra.
2018. 10. 12-én 23 DÖK képviselővel (osztálytitkárok és helyettesek), valamint 2 pedagógussal a székesfehérvári vasútállomáson gyülekeztünk, ahonnan tovább utaztunk Budapestre. Már a vonaton nagyon oldott, jó hangulat volt.
Kelenföldön szálltunk le, majd onnan metróval érkeztünk meg a Szent Gellért térre. Innen hajóztunk tovább a Margit-szigetre.
Iskolánk tanulói többnyire vidékiek, Székesfehérvár környező településeiről járnak be, így örömmel töltötte el őket, hogy felfedezhetik Budapestet és kipróbálhatnak több tömegközlekedési eszközt. A hajóúton csodálatos panorámában gyönyörködhettek.
A hajóról leszállva megcsodálhattuk a zenélő szökőkutat, majd bringóhintókat kölcsönözve kettő, négy és hatfős csoportokban körbebiciklizhettük a szigetet. A bringóhintó olyan, mintha több kerékpárt összeépítettek volna, ezt a csapatoknak egyszerre kell tekerni, hajtani, mindezt óvatosan, precízen kormányozva, mert a járgány könnyen felborulhat.
A közös tekerés remek csapatépítő tevékenység, hiszen a résztvevőknek együtt kell gondolkodni, tervezni és együttes erővel kell megmozdítani a járművet.
Mindenki nagyon élvezte a kocsikázást, mindehhez csodás időnk is volt. A fárasztó tekerés után jól esett egy közös ebéd a Jászai Mari téren.
A program elősegítette az újonnan megválasztott képviselők beilleszkedését. A diákok jelezték, hogy szeretnék megismételni a bringóhintózást a közeljövőben, mert nagyon vidám hangulat kísérte a közös tekerést.

ESEMÉNYNAPTÁR

június 2019
hkscpsv
      1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
« máj   Júl »

Fontos információk

E-Kréta belépés

Hasznos információk

Pályázatok

Kapcsolat

8000 Székesfehérvár, Balatoni út 143.
Tel/fax: 06-22-314 278
Email: titkarsag@vorosmarty.hu

Archívum